|
Az
Amerikai Egyesült Államok Környezetvédelmi
Hivatala (US EPA) és a Környezetvédelmi és
Vízügyi Minisztérium (KvVM) egy kormányközi
megállapodást kötöttek 1992-ben a magyarországi
környezeti nevelés fejlesztését elősegítő
közös programról.
A cél a helyi közösségek
bevonásával történő tanterv-
és programfejlesztés, amelyek a helyi környezeti
értékek megóvására, a nehézségek
és problémák megelőzésére,
megoldására irányulnak.
A KÖRLÁNC nevet a programnak Havas Péter adta,
aki kezdettől e program vezetője.
A KÖRLÁNC szó kifejezi közös környezetünkben
való összezártságunkat, egymásrautaltságunk
és együttműködésünk szükségességét.
A kezdeti évben két munkacsoport jött létre
(az Esztergomi Vitéz János Római Katolikus
Tanítóképző és a Kecskeméti
Tanítóképző Főiskolákon),
amelyekben a helyi óvodai és iskolai környezeti
nevelési programok és tantervek kifejlesztésére
készítettek fel pedagógusokat. A KÖRLÁNC
megalakulásától kesdődően
a helyi környezeti nevelési programok elkészítéséhez,
megvalósításához és értékeléséhez
nyújt módszertani és szakmai segítséget
A KÖRLÁNC helyi munkacsoportjai köré
közoktatási intézmények kapcsolódtak,
az országos irodában elkészült a havonta
megjelenő hírlevél, a Hírmondó
terve. A Körlánc Hírmondó havonkénti
megjelenése a hálózatépítés
hatékony eszköze, amelyet később kiegészített
a létrehozott honlap és elektronikus hírlevél
is.
Az Amerikai Egyesült Államok
EPA projektje 1994-ben lezárult, azonban a létrejött
KÖRLÁNC hálózat fenntarthatóvá
vált azáltal, hogy a KÖRLÁNC Program
az Ökológiai Kultúra Fejlesztéséért
Alapítványhoz (ÖKFA) kapcsolódott,
amelyet a Környezetvédelmi és Területfejlesztési
Minisztérium, valamint a Művelődési
és Közoktatási Minisztérium támogattak.
A KÖRLÁNC korábbi pályázatai
alapján jelentős pénzügyi segítséget
kapott a SOROS Alapítványtól, az Ökotárs
Alapítványtól, a Központi Környezetvédelmi
Alaptól. Támogatóink között voltak
az INFOGROUP Kiadó Kft., az Ipar a Környezetért
Alapítvány és a Közoktatás Modernizációs
Alap.
1998 áprilisában a KÖRLÁNC Program
kiszélesedett, megnövekedett. Munkacsoportjainak
száma bővült, a program országossá
vált. Ez felvetette a szervezeti átalakulás,
az önállósodás szükségességét.
Létrejött a KÖRLÁNC Országos Egyesület
a Környezeti Nevelésért, amely az egyik legnagyobb
hazai környezeti neveléssel foglalkozó közhasznú
civil szervezet. A Fővárosi Bírósági
nyilvántartási száma 8024, bejegyzésének
időpontja 1998.04.03.A Körlánc Országos
Egzesület egy esztendővel később (1999.
04- 05.) Kiemelten Közhasznú társadalmi szervezetté
vált. Az Országos Egyesület munkája
a Közgyúlés által megvitatott és
elfogadott éves munkaterv alapján, történik,
a szervezete az Országos irodából (központ),
az egyes vidéki (önálló telepi alszámlával
rendelkező) Munkacsoportokból és a kapcsolódó
külső Könyvelőirodából
( Szentkirályi Könyvelő és Tanácsadó
Iroda, 1123 Budapest, Alkotás u. 11) épül
fel.
A KÖRLÁNC Irodán történik a tagok
regisztrációja és a tagnyilvántartás,
valamint az ország hét munkacsoportjának
logisztikai és munkatervi koordinációja.
A Körlánc Iroda szerkeszti és terjeszti a
Körlánc Hírmondót, a Honlapot, a Körlánc
Könyvek sorozatban megjelenő könyveket. Tevékenységünk
átfogja a környezeti nevelés széles
eszköztárát: pedagógus továbbképzéseket
és országos konferenciákat szervezünk,
nemzetközi kapcsolatokat ápolunk, kutatásokat
végzünk. Kiadjuk és terjesztjük a KÖRLÁNC
Könyvek sorozatot, amelynek eddig tizenkét kötete
jelent meg. Együttműködünk az ELTE Neveléstudományi
Tanszékével, a Pszichológiai Tanszékcsoporttal,
a Humánökológia Programmal, a Védegylettel,
a Tanárképzők Országos Szövetségével,
az Apáczai Tankönyvkiadóval, a Pedagógiai
Projekt Társasággal, az MTA Veszprémi Akadémiai
Bizottságával, a Fővárosi Állat-
és Növénykerttel, az Országos Közoktatási
Intézettel és számos országos és
helyi környezetvédő intézménnyel,
szervezettel.
Sok pedagógusjelölt,
tanárszakos hallgató és az egyes Doktori
Iskolák növendékei segítik munkánkat.
Partnerünk a Tanárképzők Szövetsége,
az Óvodapedagógus és Tanítóképző
Főiskolák Egyesülete.
A Körlánc megalakulása óta szerkesztjük
és kiadjuk a KÖRLÁNC Hírmondó
című, havonta megjelenő hírlevelünket,
amelyet díjtalanul küldünk meg sokszáz
óvodának, iskolának, múzeumnak, környezetvédő
szervezetnek, szakembereknek és pedagógiai intézeteknek.
Hírmondónk olyan módszertani folyóirat,
amelyben pályázatokról, rendezvényeinkről
adunk hírt, újabb hazai és külföldi
környezeti nevelési eljárásokról
és fejleményekről számolunk be.
Munkacsoportjaink száma az évek során növekedett,
1997 végén már Budapest, Debrecen, Eger,
Esztergom, Kecskemét, Sopron, Szeged egy-egy felsőoktatási
intézményében dolgozik szervezett és
saját költségvetéssel rendelkező
munkacsoport.
Munkacsoportjaink helyszínein elősegítjük
civil egyesületek létrejöttét, amelyek
az adott település környezetvédelmére,
értékei megőrzésére és
a nevelés elősegítésére vállalkoznak.
Közös célunk a környezeti tudatosság
elősegítése, a környezettudatos magatartás
erősítése. Ehhez kínálunk
műhelyeinkben kifejlesztett tanterveket, programokat, hatékony
pedagógus továbbképzéseket, könyveket,
szaktanácsadást és szakértői
szolgáltatásokat. Minden esztendőben megrendezzük
éves szakmai konferenciánkat, amelynek témája
a hazai környeseti nevelés éppen aktuális
feladata és a helyi eredmények, fejlesztések
bemutatása. Utóbbi konferenciáink a fenntarthatóság
pedagógiája hazai gyakorlatának kidolgozásával
és fejlesztésével foglalkozott.
A KÖRLÁNC
Egyesületbe való belépés egyszerű:
a csatlakozási szándékot levélben
kell megírni az országos irodára, az egyesület
ügyvezető elnökének, Ádám
Ferencnek címezve:
Kecskeméti Főiskola Tanítóképző
Főiskolai Kara,
6000 Kecskemét, Kaszap u. 6-12.
|
Az éves
tagdíj: |
magánszemélyek
esetén |
1000,- Ft |
|
|
intézmények
számára |
10.000,- Ft |
|
|
nyugdíjasoknak
és diákoknak |
200,-Ft |
A KÖRLÁNC
egyesületi tagság sokféle előnnyel
és kedvezménnyel jár. Ezekről bővebben
az alapszabály ad tájékoztatást,
amely itt megtekinthető
E-mail jelentkezés és további információ:
Ádám
Ferenc
A 2004. évi
Közgyűlés jegyzőkönyve
Készült: A Körlánc Kiemelten Közhasznú
Országos Egyesület 2004. évi beszámoló
és tisztújító közgyűlésén
2004. 08.27.
Közgyűlés
helyszíne: Kecskeméti
Főiskola Tanítóképző Főiskolai
Kara, 6000 Kecskemét Kaszap u. 6-14 , díszterem
A közgyűlés időpontja: 2004.
08. 27. 11.00 óra
Jelen vannak: Dr. Havas Péter elnök,
a mellékelt jelenléti íven szereplő
egyesületi tagok
A második időpontban meghirdetett közgyűlés
határozatképes.
A közgyűlés
tervezett napirendje:
1. Beszámoló az egyesület 2003 évi
tevékenységéről
2. Az egyesület 2003-es
évi Közhasznúsági Jelentésének
megvitatása és elfogadása
3. Alapszabály módosítás
4. Tisztújítás
5. Egyebek
Témák, tartalom:
Dr. Havas Péter: Köszöntöm a jelenlévőket.
A Körlánc három napos Országos Szakmai
Konferenciájának ad helyszínt Kecskeméti
Főiskola Tanítóképző Főiskolai
Kara. Ez a Közgyűlés rendkívüli
mert tisztújító és alapszabályt
módosító lesz.
A tisztújításra az ad alkalmat, hogy lejár
a Körlánc vezetőségének 5 éves
mandátuma.
A Körlánc vezetősége nevében
kérem tagságunktól felmentésünket
a további vezetői munkánk alól.
Szeretnék köszönetet mondani vezető társaimnak,
a jelenlévőknek és a jelen nem lévőknek
is az 5 éven át tartó folyamatos munkáért,
amellyel segítették egyesületünket, és
hozzájárultak a magyarországi környezeti
nevelés ügyének jobbításához.
A továbbiakban szeretném javasolni, és kérem
szavazataitokat, hogy a Tisztújító Közgyűlésünk
levezető elnöke Dr. Ilosvay György tanár
úr legyen.
Kérem, hogy kézfeltartással jelezzétek
egyetértésüket.
A Körlánc egyöntetűen megszavazta Dr.
Ilosvay György munkacsoport vezetőt a Tisztújító
Közgyűlés levelezető elnökének.
A jegyzőkönyvet Némethné Varga Edit
vezeti . Kérem kézfeltartással jelezzék
egyetértésüket a jegyzőkönyv személyével
kapcsolatban.
Megállapítom, hogy elfogadták a javaslatot
a jegyzőkönyvvezető személyét.
A jegyzőkönyv hitelesítők személye:
Ádám Ferencné és Dr. Kuti István
Megállapítom, hogy elfogadták a jegyzőkönyv-hitelesők
személyét.
Dr. Ilosvay György
levezető elnök:
Szeretettel köszöntök mindenkit a Körlánc
Országos Konferenciáján. Megállapítom,
hogy a megismételt közgyűlés határozatképes.
Felolvasom a javasolt napirendi pontokat: - -
- Beszámoló az egyesület 2003 évi
tevékenységről
Előadó: Dr. Havas Péter
- Az egyesület 2003 évi közhasznú
jelentése
Eladó: Dr. Havas Péter
- Alapszabály módosítása
Előadó: Ádám Ferenc
- Tisztújítás
Előadó: Eperjesy Barnabásné
- Egyebek
A napirend pontok egyhangúlag
elfogadták a tagok.
1. napirendi pont
Beszámoló az egyesület 2003 évi
tevékenységéről
Előadó: Dr. Havas Péter
A 2003-as év Körlánc
történetében egy felejthetetlen nehéz
év volt. Munkacsoportjaink kivétel nélkül
mind forráshiánnyal küzdenek. Önkéntes,
társadalmi munkával végezték a tevékenységeket.
A 2003-as esztendő a Körlánc számára
a helyi Környezeti nevelés programokra való
felkészülés jegyében telt.
A Körlánc közül többen részt
vettünk abban a Környezeti nevelési egyesületek
című kezdeményezésű munkában,
amellyel a környezeti nevelés minta program elkészítési
folyamatának neveztük.
Többen részt vettünk a Nemzeti Környezeti
nevelési stratégia továbbfejlesztett megalkotásában.
A mű elkészült. A Környezeti nevelés
európai arénájában is komoly nemzetközi
érdeklődés és szakmai siker koronázza.
A 2003-as év kiemelkedő tevékenysége
volt a Körlánc számára a Debreceni
Országos Konferenciánk megrendezése. Ezen
a konferencián a Fenntarthatóság pedagógiája,
pedagógiai gyakorlata volt bemutatva.
Debreceni Tanítóképző Főiskola,
Debreceni Tudományegyetem, az ottani óvodai és
gyakorló iskola néhány más helyi
intézmény együttműködésével
megvalósított konferencián, 180 részvevővel
dolgoztuk fel és mutattuk be ennek a témakörnek
néhány összefüggését. A
konferencia előadásairól, műhelyeiről
megjelent egy konferencia tanulmánykötet, amelyet
a főiskolával a Körlánc közösen
adott ki.
A konferenciáról a Körlánc honlapján
beszámoltunk.
A Körlánc Hírmondónak csak 4 száma
jelent meg forrás hiány miatt.
A 2003-as évben számos helyi munkacsoportnál
tervezett és megrendezett programok voltak, amelyet Körláncos
pedagógusok valósítottak meg.
(óvodákban, iskolákban, erdei iskolai, óvodai
intézményekben)
A szakmai beszámolómat azzal zárnám,
hogy a 2003-as évben a tagság megmutatta, hogy
az önkéntes munkával rengeteg minden megvalósítható,
ám a forráshiány drámai hatékonyság
csökkenést okozott, és okoz. A Körlánc
vezetősége számára ez nagy kihívást
jelent.
Ez a beszámoló írásban is megjelent
(lásd a mellékelt anyagot)
A beszámolóhoz kérdés, hozzászólás
nem történt.
A Körlánc tagjai
egyhangúlag elfogadták Dr. Havas Péter beszámolóját
a 2003-as esztendőről.
2. napirendi pont
Az egyesület évi közhasznúsági
jelentése
Eladó: Dr. Havas Péter
(A közhasznúsági
jelentésünk rövid írásos változatát
a Körlánc tagjai megkapták)
A társasági törvény
és a közhasznúságról szóló
kiegészítő jogszabály előírja
az egyesület közhasznúsági jelentésének
nyilvánosságra hozatalát. Amennyiben a 2003
évi közhasznúsági jelentést
e közgyűlés elfogadja, javasolom a Körlánc
honlapján nyilvánosságra hozni.
A forrásaink azok a meghirdetett pályázatokon
nyert támogatások, amelyeket itt felsorol a jelentés
3. lapja. (lásd a mellékelt anyagot).
A közhasznúságról szóló
törvény előírja, hogy ezekkel a pénzforrásokkal,
- tekintettel arra, hogy ezek az adófizetők állampolgárok
közpénzei-, ezekkel a társadalmi célú
tevékenységeket finanszírozzunk. Ezeket
a tevékenységeinket eredményeikben közkincsé
tettük. Azokat a szellemi termékeket, - a Debreceni
Konferencia kiadvány kötetére gondolok-, a
honlapon megjelent információra, közkincsé,
és hozzáférhetővé tettük.
A források felhasználására számviteli
felbontást láthattok. (lásd a mellékelt
anyagban).
Ezúton mondok köszönetet a Szentkirályi
Könyvelő Iroda munkatársainak, akik a Körlánc
szerződésben foglalt hivatalos könyvelői,
akik a számviteli törvénynek megfelelően
a közhasznúsági jelentés számszaki
ellenőrzését elvégezték.
A bevételek és kiadások egyenlegét
vizsgálva a Körláncnak nem volt és
mind a mai napig nincs állandó alkalmazottja. A
Körlánc tisztségviselői nem kapnak
fizetést. Tevékenységünket a 2003-as
esztendőben is önkéntes társadalmi
munkában végeztük. Költségeinket
térítette a Körlánc, ám munkánkat
önkéntes felajánlásként végeztük.
A Körláncnak sem bérleménye, sem tulajdona
nincs, ezért nincs leltár készletünk.
(lásd a mellékelve a bevételek és
kiadások táblázatát).
Kérdés, hozzászólás a beszámolóhoz
nem történt.
A Körlánc tagjai
egyhangúlag elfogadták a Körlánc Egyesület
évi közhasznúsági jelentését.
A Körlánc vezetősége
ezzel a beszámolóval befejezte eddigi tevékenységét.
Dr. Havas Péter vezető társai nevében
is bejelentette a Körlánc eddigi vezetésének
felmentését, lemondását.
Köszönik a tagság bizalmát, és
együttműködését és a rendkívüli
sok munkát.
A Körlánc tagjai
egyhangúlag elfogadták a vezetőség
lemondását.
3. napirendi pont
Alapszabály módosítása
Előadó: Ádám Ferenc
Az Alapszabály módosításhoz
is készült anyag, amelyet a Körlánc tagjai
megkaptak.
(lásd a mellékelve az anyagot). Az egyesület
vezetősége februárban kezdett tárgyalásokat,
arról, hogy a Körlánc székhelye megváltozik.
Az előadó pontonként felolvassa a módosítási
javaslatot(lásd melléklet)
Hozzászólás, kiegészítés
nem történt a napirendi ponthoz.
A Körlánc tagjai
egyhangúlag egyetértettek az ismertetett Alapszabály
módosítással.
4. napirendi pont
Tisztújítás
Előadó: Eperjesy Barnabásné
Jelölő Bizottság
elnökeként értesítettem a tagokat arról,
hogy tisztújítás lesz, és javaslatokat
kérünk az új bizottsági tagokra. A
Körlánc valamennyi tagja postai levélben az
erre a közgyűlésre invitáló meghívóban
megkapta az általunk javasolt jelöltlistát.
A visszajelzések alapján felsorolom a következő
javasolt személyeket.
A Körlánc Egyesület új elnökének
javasolták, Dr. Havas Péter urat.
Ügyvezető elnöknek, Ádám Ferenc
urat.
A Körlánc Titkárának javasolták,
Iványi Zsuzsannát.
Dr. Ilosvay György levezető elnök: A tisztújításhoz
Szavazatszedő Bizottságot kell választanunk.
Javaslom a Szavazatszedő Bizottság elnöki
funkciójára Eperjesy Barnabásnét.
A Körlánc tagjai egyhangúlag elfogadták
Eperjesy Barnabásnét, a Szavazatszedő Bizottság
elnöki funkciójának betöltésére.
Dr. Ilosvay György levezető elnök: Javaslom
a Szavazatszedő Bizottság tagjainak: Varga Istvánnét
és Dávid Péternét
A Körlánc tagjai egyhangúlag elfogadták
a javasolt Szavazatszedő Bizottság tagjait.
Dr. Ilosvay György levezető elnök: Megállapítom,
hogy a jelölőbizottság Dr. Havas Pétert
jelölte a Körlánc Egyesület új elnökének.
Megkérdezem a tagságot, hogy ki az, aki egyetért,
hogy Dr. Havas Péter felkerüljön a jelölőlistára.
A Körlánc tagjai egyhangúlag támogatták
a javaslatot.
Megkérdezem Havas Pétert, hogy vállalja-e
ezt a tisztséget?
Dr. Havas Péter: Köszönettel vállalom.
Dr. Ilosvay György levezető elnök: Megkérdezem
a jelenlevőket , kíván e valaki ellenjelöltet
állítani erre a pozícióra?
A Körlánc tagjai közül senki nem jelentkezett,
hogy élni kíván a lehetőséggel.
Dr. Ilosvay György levezető elnök: Az ügyvezető
elnöki funkcióra, Ádám Ferencre érkezett
jelölés. Kérdezem Ádám Ferenc
urat, hogy vállalja-e ezt a tisztséget?
Ádám Ferenc: Megtiszteltetésnek veszem.
Dr. Ilosvay György levezető elnök: Megkérdezem
a tagságot, hogy ki az, aki egyetért, hogy Ádám
Ferenc felkerüljön a jelölőlistára.
A Körlánc tagjai egyhangúlag támogatták
a javaslatot
Dr. Ilosvay György levezető elnök: Megkérdezem
a jelenlevőket , kíván e valaki ellenjelöltet
állítani erre a pozícióra?
A Körlánc tagjai közül senki nem jelentkezett,
hogy élni kíván a lehetőséggel.
Dr. Ilosvay György levezető elnök Az egyesült
titkárának Iványi Zsuzsát nevezték
meg.
Megkérdezem, hogy vállalod-e ezt a tisztséget?
Iványi Zsuzsa: Nagyon nagy megtiszteltetésnek veszem.
Dr. Ilosvay György levezető elnök: Megkérdezem
a tagságot, hogy ki az, aki egyetért, hogy Iványi
Zsuzsa felkerüljön a jelölőlistára?
A Körlánc tagjai egyhangúlag támogatták
a javaslatot.
Dr. Ilosvay György levezető elnök: Megkérdezem
a jelenlevőket , kíván e valaki ellenjelöltet
állítani erre a pozícióra?
A Körlánc tagjai közül senki nem jelentkezett,
hogy élni kíván a lehetőséggel.
Dr. Ilosvay György levezető elnök: Az Ellenőrző
Bizottság elnöki tisztségének jelöltje
Dr. Kuti István.
Megkérdezem Dr. Kuti Istvánt, hogy vállalná-e
ezt a feladatot?
Dr. Kuti István: Örömmel vállalom a feladatot.
A Körlánc tagjai egyhangúlag támogatták
a javaslatot.
Dr. Ilosvay György levezető elnök: Megkérdezem
a jelenlevőket , kíván e valaki ellenjelöltet
állítani erre a pozícióra?
A Körlánc tagjai közül senki nem jelentkezett,
hogy élni kíván a lehetőséggel.
Dr. Ilosvay György
levezető elnök: Köszönöm
szépen. Az Ellenőrző Bizottság javasolt
két tagja: Varga Attila és Tenke Józsefné.
Körlánc tagjai egyhangúlag támogatták
az Ellenőrző Bizottság javasolt tagjait.
Dr. Ilosvay György levezető elnök: Szeretném
kérdezni, hogy az Ellenőrző Bizottsággal
kapcsolatban van-e valakinek más ellenjavaslata? Megállapítom,
hogy nincs.
Megkérdezem a szavazatlapra kerülő tisztségviselőket
arról, hogy kinek van valamilyen összeférhetetlensége?
Megállapítom, hogy nincs.
A mostani döntésünk alapján megkérem
a helyi szervezőket, hogy készítsék
el a szavazó lapokat. A szavazólapon legyen rajta,
hogy igen-nem-tartózkodom szavazat.
A szavazólapokat kiosztották
és a titkos szavazás megkezdődött.
A lebélyegzett szavazólapokat a közgyűlés
résztvevői lezárt dobozba helyezték,
és a Szavazatszedő Bizottság megkezdte a
szavazatok összeszámlálását.
Eperjesy Barnabásné: 34 szavazat érkezett
be hozzánk.
A számok tükrében:
Körlánc Egyesület elnöke:
Dr. Havas Péter |
34 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
szavazatot kapott |
|
|
|
A Körlánc ügyvezető
elnöke:
Ádám Ferenc |
34 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
szavazatot kapott |
|
|
|
A Körlánc titkára:
Ivány Zsuzsanna |
33 igen, 0 nem, 1 tartózkodás
szavazatot kapott |
|
|
|
Ellenőrző Bizottság
elnöke:
Dr. Kuti István |
33 igen, 0 nem, 1 tartózkodás
szavazatot kapott |
|
|
|
Ellenőrző Bizottság
tagjai:
Tenke Józsefné |
34 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazatot kapott |
|
Varga Attila |
33 igen, 0 nem, 1 tartózkodás
szavazatot kapott |
Dr. Ilosvay György
levezető elnök:
Köszönöm szépen. Megállapítom,
hogy a Körlánc Egyesület új elnöke
Dr. Havas Péter, ügyvezető elnöke Ádám
Ferenc, titkára Iván Zsuzsa. Az ellenőrző
bizottság elnöke Dr. Kuti István, tagjai Tenke
Józsefné és Varga Attila. Gratulálunk
az új felállású Körlánc
vezetésének.
5. napirendi pont
Egyebek
Dr. Ilosvay György
levezető elnök:
Ha valakinek van valamilyen bejelenteni valója, kérem
tegye meg.
Dr. Havas Péter: A javaslataink a 2005-ös
következő esztendővel kapcsolatos munkatervezési
szempontokhoz szólnak. Ez már az új vezetőségnek
és a tagságnak szól, akik hozzálátnak
a munkatervezéshez. Javaslom a következőket.
- A Körlánc jövő évi tevékenységének
központjában kell állnia a helyi környezeti
nevelési programok megvalósításának
és értékelésének a segítése.
- Változatlanul kérem a figyelmeteket, hogy
a Körláncosok, iskolák, óvodák
és személyek induljunk azokon a pályázatokon,
amelyeket az www.om.hu megtalálhatunk, és segítsük
a körláncosokat, hogy legyenek ebben tájékozottak.
- Javaslom, hogy a Körlánc honlapján
is jelenjen meg a Körláncos pályázás
ténye. Óvodai és iskolai programfejlesztésekről
és ebben való részvételről
van szó.
- Mindazoknak, akiknek gyakorlatuk, tudásuk van és
van szándékuk ezt a tudást felkínálni
egy távoktatás keretében pályázat
során, tegyétek ezt meg. Szeptember 13-a a pályázat
beadási határideje.
- A következő évtől indul az UNESCO
által meghirdetett a "Fenntarthatóságra
nevelés" program szerte a világban. Ehhez
a Körláncnak nem lehet nem csatlakozni. A fenntarthatóság
pedagógiai gyakorlatát jelentő 10 év
tapasztalata elegendő munició a folyamathoz való
csatlakozáshoz. Hogyan tudjuk segíteni a hazai
törekvéseket? Hogyan tudunk partner egyesületekkel
együttműködni? Milyen fórumokat alakítsunk
ki? Javaslom, hogy erről is gondolkodjon az új
vezetőség. A tagság javaslatait, véleményét
is szeretném kérni.
Dr. Ilosvay György levezető elnök: Van
e valakinek egyéb bejelenteni valója, hozzászólása?
Megállapítom, hogy nincs, a közgyűlést
bezárom.
Kecskemét, 2004. augusztus
27.
Jegyzőkönyvvezető, az
emlékeztetőt készítette:
Némethné
Varga Edit
Hitelesítők
Ádám
Ferencné, Dr. Kuti István |