Terjed a vélemény, miszerint a Rio de Janeiro-i nemzetközi megállapodás óta inkább távolodunk a fenntartható fejlõdéstõl, mintsem megvalósulása közeledne.
      Már tíz éves a fenntartható fejlõdés fogalma – helyesebben a vitatott gondolata – sokan sokféle ígéretet igyekeznek e fogalomból kiolvasni: a gazdagok több gazdagságot, a szegények fejlõdést, a természetnek kevesebb pusztítást.
      Még 1991-ben két kanadai tudós (William Rees és Mathis Wackermagel) nagyon kifejezõ mértékszámot talált a fenntarthatóság jellemzésére: az úgynevezett ökológiai láblenyomatokat.
      Mi is az ökológiai láblenyomat? Egy személy vagy egy közösség nemcsak azt a teret használja szükségletei kielégítéséhez, amelyen él, hanem jókora terület kell a javak megtermeléséhez, elõállításához. De nemcsak a létezésünkhöz szükséges erõforrásokat vesszük el a környezetünktõl, hanem hulladékainkat is oda jutatjuk vissza. Az ökológiai láblenyomat egy olyan mérhetõ kiterjedésû tér, amelyet egy-egy ember vagy közösség a létezése során felhasznál.
      A század elején egy nyugat-európai ember átlagosan 1 hektáros láblenyomatot hagyott bolygónkon, ám még 5,6 hektár nagyságú, ökológiai termékeny földterület állt rendelkezésre fejenként. Ma az átlagos érték: egy földlakónak a láblenyomata 2,3 hektár de csak 1,8 hektár ökológiailag produktív terület áll rendelkezésre. Ha mindenki úgy szeretne élni, mint egy USA állampolgár, akkor már 1991-ben három bolygóra lett volna szükségünk.
      Magyarország polgárai 2,5 hektáros láblenyomattal büszkélkedhetnek, rendelkezésre álló 1,9 hektár, ökológiailag produktív földterülettel szemben. A világ népessége együttesen 30 százalékkal meghaladjuk a Föld eltartó képességét.
      A Földön megtermelt javak több, mint nyolcvan százalékát a föld népességének leggazdagabb húsz százaléka fogyasztja el. Nyolcvan százalék a maradékon osztozik. A megoldás kulcsa tehát igazából az erõforrásokhoz való hozzáférés igazságos biztosításában és a fogyasztás önkorlátozásában van. Ez nem jelentheti a nyomort, hanem a reális igények kielégíthetõségét. Természetesen nem válik lehetõvé a kapzsiság kielégítése. Azoknak nõ a legjobban a jövedelme, akik a pénzzel foglalkoznak, azaz pénzt adnak kölcsön. Kisebb azoknak a jövedelme, akik termelésbõl, kereskedelembõl élnek. Ezeknél alacsonyabban vannak a reálbérbõl élõk és a munkanélküliek. A gazdagok jövedelemforrásai a természeti erõforrások gyarmatosításából származnak.