A környezeti nevelés célja a környezettudatos magatartás, a környezetért felelõs életvitel elõsegítése. Tágabb vonatkozásban a környezeti nevelés a bioszféra megõrzését és fenntartását célozza. Célja az élõ és élettelen természetet, a környezetet, embert tisztelõ szokásrendszer érzelmi, értelmi, esztétikai és erkölcsi megalapozása.
     A tanítás-tanulás célja ebben az esetben az (gyermek vagy felnõtt korú) ember általános (és különös) adottságainak együttes fejlesztése. Ennek megvalósítása rendszer-szemléletû megközelítést, új tanítási-tanulási stratégiákat igényel, elõtérbe helyezve a hatékony és személyre irányuló pedagógiai módszereket.
      A környezeti nevelés ugyanúgy kiterjed az élõvilág rendszerelvû és a fenntarthatóság szempontjait is magában foglaló tanulmányozására, amely nem természet feletti uralmat, hanem felelõsséget jelent világunk épségének, szépségének megõrzéséért.
     A környezeti nevelés általánosan elterjedt mai értelmezésében tehát harmonikusan és integrált módon ötvözõdik az ökológia és a humánökológia, hiszen csak az ember biológiai és társas-társadalmi természetének sajátosságaira építve történhet az értékrend, az életmód, az erkölcs és az életviteli értékek formálása.

Értékek a környezeti nevelésben

A környezeti nevelés értéktartalma meghatározásában szem elõtt kell tartani a következõket :

• az értelmes emberi lét, a hétköznapi életviteli döntések során választani kell a „létezni” vagy „birtokolni” alternatívák között. Képessé kell válnunk arra, hogy felismerjük az egyszerû élet gazdagságát, csoda voltát, a testi, lelki, szellemi élet harmóniáját. Mindehhez kell a tiszta víz, a tiszta levegõ, a termõtalaj, a sokféleségében fennmaradó természet és az azzal harmóniában élõ társadalom. Ezért válik létkérdéssé a környezeti biztonság, a téren és idõben való távlatosság, a környezet feletti uralom helyett annak megértése és kímélete.
• a környezeti nevelés értékeli annak a kulturált állapotnak az elérését, amelyben az ember a világ és önmaga eredetére vonatkozó elképzeléseket ismeri és azokba a meggyõzõdése szerint hisz.
• az ember elismeri a létezés csodáját, átéli az élet tiszteletét, szeretetét, tudása és képzelete által összekapcsolja belsõ világát a külsõ világgal.
• az ember a természet és a társadalom törvényeit igyekszik megismerni és tiszteletben tartani, és mindennapi életvitele során a természet örvényeivel harmonizáló technológiát alkalmazza.
• mindannyiunknak törekedni kell a mértékletes és önkorlátozó fogyasztásra, a jövõ nemzedékek életminõség lehetõségekhez való jogának csorbítatlanul hagyására. A pazarló és erõforrásokat kimerítõ életvitelünk okozta környezet károsítás „gyógyítgatása" helyett a károkozás megelõzésére kell helyezni a hangsúlyt.
• a modernizáció és a gazdasági-technikai fejlõdés során a természet erõforrásainak önzõ kiaknázása helyett annak kíméletét, a piacgazdaság kíméletlen, kegyetlen versenyszellemével szemben az azt egyensúlyban tartó együttmûködési törekvéseket képviseljük,

Az élethosszig tartó, minden korosztályt és a társadalom minden rétegét érintõ környezeti nevelés jelentõségét és szükségességét nemzetközi megállapodások is rögzítik. Az Egyesült Nemzetek Szervezete elsõ olyan dokumentumában, amely a környezeti neveléssel foglalkozik, a következõ célkitûzést fogalmazták meg:
     „... a világ népei számára tudatosítani kell azt, hogy a környezet és a hozzá kapcsolódó problémák megoldása és az újabbak megelõzése megfelelõ tudást, felkészültséget, készségeket, attitûdöket, indítékokat és együttmûködési szándékokat igényel, amelyek biztosítása a környezeti nevelés feladata." (Belgrádi Charta, 1975.)
     Néhány évvel késõbb, 1978-ban a világ elsõõ környezeti nevelési kormányközi konferenciáján Tbilisziben egy deklarációt fogadtak el, amely a Belgrádi Charta alapján a környezeti nevelés három alapvetõ célelemét foglalta össze:
     1. Fokozni szükséges a környezeti tudatosságot és annak felismerését, hogy a gazdasági, a társadalmi, a politikai és az ökológiai jelenségek kölcsönös függõségben és kölcsönhatásban vannak, mind a városi, mind a falusi környezetben.
     2. Biztosítani kell mindenki számára annak lehetõségét, hogy a környezet védelméhez és megõrzéséhez szükséges tudást, ismereteket, értékeket, attitûdöket és készségeket a megfelelõ módon megszerezhesse.
     3. Meg kell teremteni az egyének, a csoportok és a társadalom egészének a környezettel kapcsolatos új típusú magatartási és életviteli mintáit.
     A környezeti nevelési kutatások eredményeinek elemzése azt mutatja, hogy a környezettudatos életvitelt tanúsító személyek ismerik a fontosabb környezeti fogalmakat, az aktuális környezetvédelmi problémákat és tennivalókat, ismerik az adott probléma megoldásához használható cselekvési stratégiákat, hisznek a tevékenységük jelentõségében, elkötelezettek a cselekvésben és gyakorlatuk van az önálló cselekvésben. A környezeti nevelés legfontosabb értéktartalmai a fenntartható fejlõdéssel, a jövõ nemzedékek életminõség iránti jogaival, a bioszféra iránti felelõsségünkkel kapcsolatosak, ezért hangsúlyosan erkölcsi-etikai irányultságú, attitûdöket és szokásokat formáló.
     A környezeti nevelés gyakorlata az 1980-as években kölcsönhatásba került a tudomány – technológia – társadalom (STS), a humán mûveltségterületek (történeti ökológia, filozófiai, antropológia, humánetológia, erkölcstan, teológia, politikai filozófia, közgazdaságtan stb.) rokon irányzataival.
     Világszerte terjedõben van a környezeti nevelésnek ez a kitágított értelmezése, jóllehet még érzékelhetõ, hogy a környezeti nevelõk jó része természettudományos képzésbõl, kisebb része a társadalomtudományok területérõl érkezik. Ez a tágabban értelmezett környezeti nevelés kiterjed az a testi-lelki egészségnevelésre, a szociális készségek (mindenekelõtt a konfliktuskezelés, döntés, együttmûködés) fejlesztésére és a mentálhigiénés nevelésre.
     1992 decemberében a „Környezeti nevelés – Ökológiai kultúránk" Konferencián a korszak-és rendszerváltásnak megfelelõ pedagógiai paradigma született: a „részrõl" az „egészre" történõ átállás. Juhász-Nagy Pál által megfogalmazva az ökológiai kultúra nem más, mint a mítosz, a mûvészet és a tudomány eredményeinek jobb összekapcsolása, a természet és a környezet értékeinek védelmére.
     A környezeti nevelõk hangsúlyozzák a tantárgyi integráció jelentõségét, e téren már lerakták a fogalmi alapokat és jól mûködõ módszereket fejlesztettek ki. Ezzel párhuzamosan erõsödik a szintetizáló, összefoglaló tantárgy iránti igény is. A környezeti nevelés a szakképzésben is mind intenzívebbé válik, meg kell jelenjen a felnõtt oktatásban és a gyógypedagógiai gyakorlatban, azaz a szociálisan inadaptáltak képzésében is.
     A környezeti nevelés a közoktatás modernizációjában fontos szerepet játszik a tananyag tartalmi fejlesztése, a hatékonyan korszerû tanulási-tanítási módszerek elterjesztése és a jövõre irányuló nevelési törekvések által. Magyarországon a Környezetvédelmi Törvény (1995 évi LIII.törvény a környezet védelmének általános szabályairól) 54. § 1. cikkelye rögzítette:
     „Minden állampolgárnak joga van a környezeti ismeretek megszerzésére és ismereteinek fejlesztésére". A törvény a továbbiakban kifejti, hogy a környezeti nevelés az iskolarendszeren belüli és azon kívüli formáiban elsõsorban állami és önkormányzati feladat. A környezeti nevelést meghatározó kormányzati dokumentumok között legfontosabbak a Nemzeti Környezetvédelmi Program (1997) és annak részeként a Nemzeti Környezet-egészségügyi Akció Program. Mindkét kormánydokumentum tartalmaz a hazai környezeti nevelésre vonatkozó fejezetet, meghatározva a környezeti nevelés célját, értéktartalmát, fõbb prioritásait és utal a forrásokra is.
     Az intézményes környezeti nevelés megvalósulhat az iskolai keretek között, beleértve az óvodát, az általános- és középiskolát, a felsõoktatást, a speciális nevelést, az általános és a szakmai képzést. A környezeti nevelés beépíthetõ valamennyi tantárgyba, de megjelenhet önálló, összegezõ tantárgyként is.
     A környezeti nevelés minden pedagógus és valamennyi iskola típus és tantárgy feladata (minden ugyanarról a világról szól), de a témákban, tantárgyakban, mûveltség területekben foglalt környezeti elemeket egésszé kell építeni. Erre lehetõség nyílt, mert az iskolarendszerû környezeti nevelés célját, tartalmát és követelményeit, a kívánatos attitûdöket és értékeket a Nemzeti Alaptanterv kereszttanterve valamint több mûveltségterület tananyaga, fejlesztési követelményei tartalmazzák.

Kilátások, lehetõségek, remények

Az óvodai, az iskolai élet mindennapjait átszõheti, ezáltal a foglalkozásokon, a tanítási órákon kívül is érvényesülhet, mint a nevelõintézmény egészének ökológiai kultúrája (pl. a hulladék újrahasznosítás, az energiatakarékosság, a biokertészet stb.). A környezeti nevelést erõsítik a helyi közösségi természet- és környezetvédõ akciók, programok, a környezetvédelem jeles napjainak megünneplése, például a Madarak és Fák Napja (májusban), a Föld Napja (április 22.), a Környezetvédelmi Világnap (június 5.) és Assisi Szent Ferencnek, a környezetvédõk védõszentjének napja (október 4.).
     A környezeti nevelésnek megvannak az iskolán, az intézményes nevelésen kívüli formái is: teret nyújthatnak közmûvelõdési intézmények: múzeumok, növény- és állatkertek, vadas parkok, nemzeti parkok, népfõiskolák, gazdakörök és a természet és a környezetvédõ mozgalom civil szervezetei, csoportjai. De más civil szervezetek tevékenységében is profiljuknak megfelelõen megjelenik a környezeti nevelés. Velük való együttmûködés fontos a környezeti nevelés társadalmasítása szempontjából.
     A környezeti nevelés a civil szféra közösségeinek, szervezeteinek és mozgalmi csoportjainak tevékenységében is megjelenik: a felekezeti bázisközösségek, a környezetvédõ polgári csoportok, a környezeti neveléssel foglalkozók szakmai egyesületei, a gyermek- és ifjúsági mozgalom, a városvédõk, faluszépítõk, természetvédõk, állatvédõk körében.
     A magyarországi környezeti nevelést megalapozó legfontosabb szakmai-társadalmi tényezõk a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Szövetsége, a Körlánc Környezeti Nevelési Program, a Környezeti Nevelési Iskolahálózat, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület és a Természet. és Környezetvédõ Tanárok Egyesülete, az Erdei Iskola Egyesület, a Nemzeti Szakképzési Intézet Környezetvédelmi Tagozat, a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédõ Mozgalom.
     A környezeti nevelés fõbb támogatói a Környezetvédelmi Minisztérium, a Környezetgazdálkodási Intézet, egyes Egyetemek és Fõiskolák, a Magyar Tudományos Akadémia. További információk találhatók a Zöld Hálózat lapjain.