|
A fenntarthatóság pedagógiája A remény paradigmája a XXI. század számára A KÖRLÁNC Egyesület 2001-ben megjelent 12. kötetét szerkesztette Keith A. Wheeler és Anne Perraca Bijur. Sorozatszerkesztő Dr. Havas Péter. A 175 oldalon helyet kapó, nyolc tanulmányt tartalmazó kötetnek két bevezetése is van. Az elsőben Havas Péter foglalja össze a fenntarthatóság pedagógiai elemeit, míg a másik az angol kiadás előszava Keith Wheeler-től, aki a fenntarthatóság fogalmát elemzi öt nézőpontból. Jelen ismertetőnkben a könyvben megfogalmazott legfontosabb gondolatokat adjuk közre abban a reményben, hogy sokak számára kedvet tudunk ébreszteni a könyv elolvasásához. A légköri szén-dioxid koncentráció rendszeres mérése 1957-ben kezdődött meg. 1972-ben került megrendezésre Stockholmban az az ENSZ-konferencia, amely először “dobta be” a világ köztudatába a környezeti problémák sokaságát, majd hangsúlyozta azok megoldásával kapcsolatban a nevelés szükségességét. Hazánkban már 1973-tól megkezdődtek az ezzel kapcsolatos oktatási kísérletek. A fenntarthatóságra nevelés kifejezést az 1992-ben Rióban megtartott nemzetközi konferencián vezették be. A fenntartható fejlődés meghatározásához három alrendszert kell egymással szerves kapcsolatba hozni, melyek következők: környezeti, társadalmi és gazdasági rendszer. Ennek mutatóit az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága a következőkben határozta meg 1994-ben:
A fenntartható fejlődés magában foglalja a gazdasági növekedés iránti mai igény kielégítését, de oly módon, hogy lehetővé teszi a társadalmi és környezeti erőforrások hosszú távú megőrzését. Tehát alapvető elem az erőforrások értelmes beosztása. Ezekre majd minden tanulmány rámutat. Sok tanulmány hangsúlyozza az egészéleten át tartó tanulás fontosságát. Ennek készségét ki kell alakítani a fiatalokban. Fontos, hogy a gyerekek ráérezzenek a felfedezés örömére, szeressenek új dolgokat tanulni, hiszen ők egy még a mainál is gyorsabban változó világban fognak élni. Ennek a jövőnek a fontos momentumait még nem ismerhetjük, éppen ezért kell felkészülniük arra, hogy állandóan tanulni kell. Az elkövetkezendő évek feladata éppen az, hogy át kell gondolnunk, mi az a tudás, melyek azok a készségek és személyiségjegyek, melyekre egy 2020 körül iskoláit elvégző fiatalnak szüksége lesz. Jobban felkészült döntésképes állampolgárokra, szülőkre, óvodákra, közoktatásra lesz szükség. Lényeges fejlesztendő készség a problémák holisztikus megközelítése, a rendszerszemléletű gondolkodás kialakítása. Fontos, hogy lássák a felnövekvő fiatalok, hogy minden mindennel összefügg. Ehhez kapcsolódik az emberiség által felhalmozott tudás interdiszciplináris szemlélete. A fenntarthatóság problémájának minden, hagyományos értelemben vett iskolai tantárgyban meg kell jelennie. A problémákat inter- sőt multidiszciplinárisan kell kezelni, nem csak egy-egy szűk aspektusból vizsgálni. Ehhez viszont másféle tanulási környezetet kell kialakítani gyermekeink számára. A tanulmányok szerzői kivétel nélkül az USA-ban tevékenykedő szakemberek, akik az ott elért eredményeiket mutatják be, melyek közül több is megfontolásra érdemes hazánkban. Ezek egyike a magyar tanulásszervezési módok közül a frontális óravezetés széleskörű alkalmazása. Sokkal nagyobb mértékben kell a jövőben különböző aktív tanulási stratégiákat alkalmazni. Szinte mindegyik tanulmány kiemeli a csapatmunka, a tanulók közti együttműködés, a társas tanulás fontosságát. Ezekhez a tanulási formákhoz természetesen más típusú, a magyar hagyományoktól eltérően, komplex problémákat kell a gyerekek elé tárni, mely érdekes lehet számukra, amihez “közük van”. Erre is mutat példát a könyv. A gyerekeknek meg kell terveznie egy fenntartható közösséget, annak mindennapi életét.A feladat kiterjed egy konkrét közösség, ahol a gyerekek élnek, elmúlt 50 évben bekövetkezett – fizikai, társadalmi, gazdasági és környezeti – változásainak feltérképezésére, mely alkalmat ad a szülőkkel és más felnőttekkel való beszélgetésre, fényképek, újságcikkek gyűjtésére. Vizsgálniuk kell a közösség életében bekövetkezett változásokat, és elemezni, hogy a jövőben milyen feladatok várhatók. A közös jövőkép formálásában sok-sok konkrét kérdést is fel kell tenni, pl. hol és hogyan fognak lakni az emberek, miként járnak munkába, egyáltalán hol és mit fognak dolgozni stb. Szerepjátékok keretében feleleveníthetik a városi hivatalnokok, vagy egy lakóközösség tagjainak viselkedését. E közben fejlődik a tanulók kritikus gondolkozása, miközben megtanulják az állampolgári léthez szükséges készségeket, hogy döntéseikért, a közösség tagjaiért az egyes emberek is felelősek. E feladat megoldása közben természetes módon kitágul a tanulás köre, a jövő generáció nevelésébe bevonódnak a helyi polgárok, vállalkozók, üzletemberek is. A jövőképalkotásba beletartozik a jelenlegi viszonyok értékelése, a problémás területek meghatározása, és az egész közösségre kiterjedő egyetértés megalkotása a problémák megoldási módját és a változás irányát illetően, melybe mindenkit be kell vonni. Fontos, hogy megfelelő idő álljon a tanulók rendelkezésére a jövőkép megalkotásához. A munka során nézzenek filmeket, képeket, grafikonokat, hallgassanak zenét, melyek ösztönzik az alkotókészséget. Használják a modern technika vívmányait, keressenek adatokat a különböző honlapokról, tájékozódjanak arról, hol vannak az ő településükhöz hasonló problémákkal küzdő települések, akikkel esetleg érdemes felvenni a kapcsolatot. Próbálják meg beilleszteni saját településük problémáit a globális problémák közé. Tegyenek értelmes felvetéseket, fogalmazzanak meg kutatásra alkalmas kérdéseket, melyekre megpróbálnak választ találni. Látniuk kell ugyanakkor a diákoknak, hogy a földi rendszer hihetetlenül bonyolult. Még a már rendelkezésre álló hatalmas adattömeg birtokában is sok a bizonytalanság azt illetően, hogy miként is fog ez a rendszer a körülmények változására válaszolni. Ezért a tudomány nem tud minden kérdésre kielégítő választ adni, illetve előfordul, hogy változik az álláspontja egyes kérdésekben. Azonban a folytonos bizonytalanság a természettudomány lényegéből fakad, hiszen minden megválaszolt kérdés újabbakat szül, és egyben sokszor új kutatási irányokat jelöl ki. A természettudományos nevelés fontos feladata a reális tudománykép kialakítása a diákokban. Célja, hogy megbarátkoztasson e bizonytalanságérzettel, és fokozza az új kérdéseket szülő kíváncsiságot. Végezetül néhány megjegyzés a tanulói értékelés témájához. Az USA-ban is problémás területe a nevelésnek az értékelés kérdésköre. A különböző standardizált tesztek csak az oktatási folyamat végén értékelik a tanulókat egy teszt kitöltése alapján. Ellenben szükségesnek tartják ők is a folyamatos visszajelzést mind a tanár, mind a tanuló és a szülők számára. Ez lényeges elem a fejlesztés érdekében. A gyakori értékelés- és visszajelzéshez számos módszert javasolnak. Az egyik lehetőség a hazánkban is gyakran alkalmazott módszer, melynek során a tanár az egész osztályt kérdezi és a tanulói válaszokat értékeli. De ezen kívül is vannak lehetőségek. Például értékelhetők különböző gyakorlati feladatok, a témához kapcsolódóan írt esszék, fogalmazások, újságkészítés, számítógép alkalmazásával összegyűjtött adatok, érdekességek, tanulói viták rendezése az osztályban, egyéni vagy csoportos előadások stb. Ez utóbbi értékelési módszerek alkalmazásával a természettudományos nevelés keretei között is segíthetjük az anyanyelvi nevelést, az informatikai kultúra fejlesztését, vagyis a teljes személyiség fejlődését segíthetjük elő.
Dr. Radnóti Katalin |