A helyi környezeti nevelési programok megvalósítása

Az ORSZÁGOS KÖRLÁNC SZAKMAI KONFERENCIA PROGRAMJA

 

Kedves Vendégeink!

Szeretettel köszöntöm önöket abból az alakalomból, hogy a Körlánc Egyesület ismét Kecskeméten rendezi meg országos konferenciáját, amely szervesen illeszkedik a Hírös-hét hagyományosan eseménydús programsorozatába.

õszintén örülök annak, hogy a konferencia témaválasztása különösen aktuális, hiszen ebben az évben vált törvényi kötelezettséggé iskoláink számára, hogy környezeti-és egészségnevelési programot készítsenek. Jól illeszkedik a téma az európai környezetvédelmi trendbe is, hiszen a környezeti nevelés egyre nagyobb szerepet kap az Európai Unióban.

Városunk vezetõi fontosnak tartják és idõrõl-idõre áttekintik a környezetvédelem helyi megvalósításának folyamatát, és gyakran tapasztaljuk, hogy a környezeti attitüdök formálása, a környezettudatos magatartás kialakítása területén még nagyon sok a tennivaló.

Kívánok önöknek eredményes tanácskozást, és ha munkájuk engedi, látogassák a Hírös-hét más rendezvényeit is, érezzék jól magukat városunkban, és vigyék magukkal a kecskemétiek vendégszeretetét!

Dr. Szécsi Gábor
Kecskemét Megyei Jogú Város
polgármester

 

Szeretettel köszöntöm a tizenkét éves, vagyis már serdülõkorba lépett KÖRLÁNC Egyesületet, a Kecskeméten rendezendõ XII. Országos Konferenciát és Tisztújító Közgyûlést! Ez az az életkor, amikor már érdemes visszapillantani a múltba és érdemes elgondolkozni a jövõn is. Mi is ezt tettük, amikor áttekintettük a hazai környezeti nevelés és a fenntarthatóság pedagógiájának ügyét. A vizsgálatokból egyértelmûen kiderült, elérkezett a történelmi változások ideje!

Szeptembertõl valamennyi közoktatási intézmény pedagógiai tantervének kötelezõ eleme lesz a hatékony környezeti nevelés. Nem képzelhetõ el ugyanis hathatós és hosszú távú környezetvédelem a gyermekek környezeti és környezet-egészségi tudatosságának és szemléletmódjának alakítása, átalakítása nélkül.

Az új feladat a KÖRLÁNC tagságának és partnereinek is nagy kihívást jelent majd. Ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy sikerrel veszik az újabb akadályokat. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium minden lehetséges támogatást megad majd ehhez.

Kedves "körláncos" Barátaim! Kívánom, hogy a jövõben is töretlen erõvel és elkötelezettséggel végezzék környezeti nevelési munkájukat! Kívánok önöknek a vakáció idején aktív pihenést, eredményes felkészülést a következõ tanévre, és az "Iskolai és óvodai környezeti nevelési programok megvalósítása" címû konferenciájukra!

Megtiszteltetésnek veszem felkérésüket a XII. Országos Konferencia fõvédnöki tisztére, és köszönettel elfogadom meghívásukat a konferencia nyitónapjára. Találkozunk augusztus 26-án a "Hírös" Városban!


Dr. Persányi Miklós
környezetvédelmi és vízügyi
miniszter

   



 



ORSZÁGOS KONFERENCIA A FORDULAT ÉVÉBEN

(ÉRTÉKELÉS)

A hazai környezeti nevelés történeténetének fordulatához érkezve a Körlánc Egyesület a Kecskeméten megrendezett három napos országos szakmai konferencián tekintette át a kihívásokat és a szakmai-civil eszközeivel lehetséges feladatait. Az országos szakmai
rendezvény fõvédnökei Magyar Bálint Oktatási és Persányi Miklós Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszterek voltak. Köztudott, hogy a hazai közoktatási intézményekben e tanévtõl kezdõdõen törvényi kötelezettség a helyi egészség- és környezeti nevelési programok megvalósítása. A kötelezettséget a pedagógiai gyakorlat mindennapjaiban az iskolák és
óvodák akkor tudják megvalósítani, ha ehhez folyamatos szakmai segítséget kapnak- egyebek mellett a Körlánc Környezeti Nevelési Egyesülettõl. A Konferencia ünnepélyes megnyitóját a Kecskeméti Városi Polgármesteri Hivatal dísztermében tartották, ahol Dr. Márton Zoltán alpolgármester köszöntötte a mintegy másfélszáz résztvevõt, majd nagy ívû nyitóelõadásában áttekintette a környezeti nevelés jelentõségét a várospolitikában és a fenntartható városfejlesztésben. Elõadásában központi helyet kapott az Európai Közösséghez való
kapcsolódásunk jelentõsége, az európai környezet- és várospolitika meghatározó jegyei- és a környezeti neveléssel kapcsolatos önkormányzati felelõsség. Dr.Havas Péter elõadása a környezeti nevelés közoktatás-fejlesztési jelentõségét elemezte, bemutatta, hogy a helyi környezeti nevelési gyakorlat hozzájárulhat az iskola- és a tanulásfejlesztéshez, miközben új tanulási módszereket képvisel, új kapcsolatok kialakítását ösztönzi, hatékony eszköze a
tanulási differenciálásnak, tehetséggondozásnak, a hátrányos helyzetûek esélynövelésének- és emellett a helyi települési fenntarthatósági programokhoz kapcsolódik. Dr. Sztachó-Pekáry István a Kecskeméti Fõiskola rektora a környezeti tudatosság felértékelésérõl és ennek felsõoktatási jelentõségérõl szólt.

A Konferencia plenáris elõadásait- amelyeknek a Tanítóképzõ Fõiskolai Kar adott otthont- a kecskeméti Ifjúság úti Óvoda gyerekeinek pompás mûsora vezette be (vezetõ óvónõ: Dr. Kuti Istvánné), ezzel világosan érzékeltette, hogy a konferencia a gyerekekrõl és a jövõ gyerekeirõl, az õ életminõségükrõl és boldogságukról szól. Dr. Hegedûs Gábor a Kecskeméti Fõiskola Tanítóképzõ Fõiskolai Kara fõigazgató elõadása a projektpedagógia a környezeti nevelésben betöltött szerepérõl és modernizációs tartalmáról szólt. Karlovits Márta, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fõosztályvezetõje a KvVM-nek a hazai környezeti nevelés segítése és szakmai-pénzügyi támogatásában betöltött feladatait mutatta be. Simonyi István az Oktatási Minisztérium szakreferense az Oktatási Minisztériumnak a környezeti nevelés területén végzett szakmai felelõsségét és feladatait ábrázolta. A környezeti nevelés "ikertestvére" az egészségnevelés, ezt a pedagógiai szakmai feladatot Dr. Hanusz Klára, az ÁNTSZ Bács-Kiskun Megyei Egészségfejlesztési Osztályvezetõ tekintette át, az iskolai egészségnevelési program elkészítésének tapasztalatairól tartott prezentációjában. Dr. Nahalka István, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetének egyetemi docense Tantervfejlesztés, programcsomagok, környezeti nevelés címû elõadásában bemutatta a programfejlesztés új országos szervezetének, a SULINOVA munkáját, az oktatási programcsomagok jelentõségét, szerepét a helyi egészség-és környezeti nevelés terén.

 

A Konferencia egy Pódiumbeszélgetés keretében adott lehetõséget arra, hogy a pedagógus résztvevõk egy moderált kötetlenül nyílt vitában ismerhessék meg és tekinthessék át a helyi környezeti és egészségnevelési programok megvalósulásának sorsát, lehetõségeit és gondolhassák végig annak értékét, céljait és lehetséges akadályait. A Pódiumbeszélgetést Leviczky Cirill Kecskemét megyei Jogú Város Oktatási Bizottság elnöke vezette, azon résztvettek: Karlovits Márta KvVM fõosztályvezetõ, Simonyi István OM szakreferens, dr. Hanusz Klára ANTSZ BKM-i osztályvezetõ, Gilly Zsolt Kiskunsági Nemzeti Park, osztályvezetõ, Lóczi László, Mátyás király Általános Iskola, igazgató, Lisztes Jánosné,
Kertvárosi Általános Iskola, igazgató és dr. Havas Péter, a Körlánc Egyesület elnöke.

A Konferencia második munkanapján a résztvevõk szekciókban folytatták munkájukat, amelyeken szakmai csoportokban hallgattak vitaindítókat és ezt követõen nyitott megbeszéléseken ismerhették meg az óvodai környezeti nevelés /szekcióvezetõ: dr. Kuti
István/, az iskolai környezeti-és egészségnevelési programok megvalósítása (szekcióvezetõ: Iván Zsuzsa),az óvodák és iskolák külsõ kapcsolatai (szekcióvezetõ: Ádám Ferenc ) a fogyasztóvédelem és környezeti nevelés (szekcióvezetõ: Dr. Horváth Zsuzsanna), az erdei
óvoda- és erdei iskola gyakorlati vonatkozásait és lehetõségeit. (szekcióvezetõ: Gilly Zsolt) A
szekciók vezetõi a Konferencia harmadik napján a plenáris ülésen számoltak be a szekciókban végzett munkáról.

A szekciókban végzett munka után a résztvevõket autóbuszok vitték Bugacra, a Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület Kömpöci Oktatóközpontjába, ahol partneregyesületünk, a CsEMETE által szervezett terepgyakorlatokra került sor (a programok szakmai vezetõje és egyben házigazdája: dr.Ilosvay György elnök). A néha szemerkélõ esõben, néha napsütésben megtartott programok: gyalogtúra és terepgyakorlat az õsborókásban, vízvizsgálatok, õsi magyar háziállatok, kézmûves foglalkozások bemutatója, gyógynövényismeret, pásztorélet bemutatása, ökörfogatozás, bográcsban készült vacsora, népdaltanulás, rendkívül sikeresek és emlékezetesek voltak - a tanulásnak leghatékonyabb és hagyományosan örömteli jellegét a közösségépítõ jó hangulat biztosította.

A Konferencia harmadik munkanapját plenáris elõadások nyitották. Prezentációt tartott Lendvai Mária, a Kiskunsági Nemzeti Park oktatásszervezõje: A nemzeti parkok szerepe a környezeti nevelésben témakörben. Ádám Ferenc meteorológus adatokkal alátámasztott elõadásában az éghajlatváltozás kockázatairól szólt. Dr. Havas Péter záró elõadásában a
Konferencia szerepét értékelte, megköszönve a rendezõk munkáját és a támogatók által nyújtott hozzájárulásokat.

A Konferencia ünnepi záró ebédjén pohárköszöntõt mondott dr. Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyûlés elnöke, aki méltatta, hogy a KÖRLÁNC Egyesület országos központja Kecskemétre költözik, ezáltal a térség új partnerséget alakíthat ki a fenntarthatósági programjai kidolgozásához és azok megvalósításához.

A 2004-es Országos Konferencia Kecskeméten emlékezetes, tanulságos, élvezetes és sikeres volt, köszönet ezért a sok elkötelezett résztvevõnek, az elõadóknak, a szervezõknek, a támogatóknak, a rendezõknek, és mindenekelõtt a Kecskeméti Körlánc Munkacsoportnak.

Dr. Havas Péter
a KÖRLÁNC elnöke

   

 




A 2004-es konferencia képei

 Ünnepélyes megnyitó a Kecskeméti Városházán


<A résztvevõk egy csoportja a Kecskeméti Városháza elõtt

Megynyitó
(Dr. Márton Zoltán alpolgármester) >

A Körlánc jövõképe, háttérben a régmúlt
(ea: Dr.Havas Péter) >

A szigorú jövõ
< (Dr. Sztachó-Pekáry István rektor)


Kupaktanács a Körláncért
(Dr. Kuti István fõig.helyettes, Dr. Hegedûs Gábor fõigazgató, Dr. Márton Zoltán alpolgármester)>


Program a fõiskolán

 
Az Ifjuság úti Óvoda köszöntõje 
A projektpedagógia egyszerû, mint a pofon (Dr.Hegedûs Gábor fõigazgató) >  <Tényleg, nem is olyan bonyolult
 Dr. Persányi Miklós miniszter képviseletében Karlovits Márta fõosztályvezetõ > < OM tervez, Isten végez (Simonyi István az OM képviselõje)
 < Az egészségnevelés iskolai programja (Dr.Hanusz Klára, ÁNTSZ)                     Csak meg is fogadják! >

 
Gondolkodjunk a programcsomagokról
(Dr.Nahalka István ELTE)
A pódiumbeszélgetés vezérkara > < ..és közönsége
A Kiskunsági Nemzeti Parkban vidám az élet (Lendvai Mária) >  <..szerintünk is

 
Ügyvezetõ Elnök Úr! Globálisan, vagy lokálisan?(Ádám Ferenc)

Szekciómunka

< Óvodai környezeti nevelés szekció
(dr. Kuti István) 
Iskolai környezeti nevelés szekció (Iván Zsuzsa) >
  < Erdei iskola szekció (Gilly Zsolt) Külsõ kapcsolatok szekció
(Dr. Horváth Zsuzsanna) >

Terepgyakorlat Bugacon

 < Jellegzetes bugaci tájkép  < …ez is
<  Vendéglátónk Dr. Ilosvay György a CSEMETE elnöke < Megérkeztünk…
 < Kicsit dolgoztunk…  < Kicsit tanultunk…
 < Kicsit megáztunk.. < Kicsit megéheztünk…
< Jól bevacsoráztunk… < ..és gyönyörû betyárnótákat tanultunk.

 
Tanítómesterünk Monoki Lajos, aki az Ének-Zene tanszéket vezeti Szegeden

< Megtekintéséhez kattintson a kis képre


.: Belépés a Körláncba (tájékoztatóért írjon erre a címre) :.